A topolyai TSC a Szerb Szuperliga 6. fordulójában augusztus 21-én, szombaton 19 órától a belgrádi Crvena zvezda vendége lesz. A játékosok és az edzői stáb motiváltan és felkészülten várja a mérkőzést, és minél jobb eredményt szeretnének elérni az esélyesebbnek tartott fővárosi csapat ellen.
Faragó Szilárd kapusedző kiemelte, hogy a TSC jól kezdte a szezont, és öt meccs után 13 pontot szerzett.
„Jól kezdtük a szezont, lehetne 15 pontunk is. A legutóbbi meccs kicsit másképp alakult, de az már a múlt. A Zvezda ellen mindig nehéz játszani, egyeduralkodói a szerb labdarúgásnak. Bizonyítottak idén is. 5. éve fognak szerepelni valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, egyértelműen egy igen jó képességű csapatról beszélünk” – mondta többek között Faragó, aki arról is beszélt, hogy ebben az idényben a Crvena zvezda talán nem játszik olyan jó formában, mint tavaly, viszont 5:0-ra verték a kazah bajnokot és 4:0-ra a Kolozsvárt.
„A Rajko Mitić stadionban mindig nagyon nehéz játszani, ide általában nem győzni járnak a vendégcsapatok, mi viszont mindent megteszünk azért, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Megvan a saját taktikánk. Mivel az első öt fordulóban 16 gólt szereztünk, megpróbálunk támadni és gólt lőni ezen a meccsen is. Mindenképpen nehéz lesz, de jogunk van ahhoz, hogy reménykedjünk” – mondta Faragó Szilárd.
Bocskay Bertalan középpályás néhány hete csatlakozott a TSC-hez. Többek között arról beszélt, hogy az együttes tagjai segítettek neki a beilleszkedésben.
„Azt hiszem jó úton járunk, alig várom már a Crvena zvezda elleni mérkőzést. Remélem, hogy alkalmat kapok a játékra ezen a meccsen, persze ez az edzőn múlik, de én készen állok” – mondta Bocskay, aki a közelmúltban érkezett a csapathoz a Budapest Honvédból.
A Crvena zvezda és a TSC mérkőzésére augusztus 21-én, szombaton 19 órától kerül sor a belgrádi Rajko Mitić stadionban, az Arena 1 pedig élőben közvetíti.
Öt forduló után a TSC 13 ponttal vezeti a bajnokságot. A Crvena zvezda egy meccsel kevesebbet játszott, jelenleg a harmadik helyen állnak 10 ponttal.