Pénteken kezdődik a szerb elsőosztályú labdarúgó bajnokság. Az első körben azonnal vajdasági rangadót rendeznek, ugyanis a TSC fogadja a Vojvodina együttesét Zentán.
A mérkőzés augusztus 31-én, pénteken, lesz a zentai Városi stadionban, 19.00 órás kezdéssel. A találkozót nézők nélkül rendezik meg, de a mérkőzés élőben követhető az Arena Sport 1-en.
A topolyai klub kilenc napon át edzőtáborozott Magyarországon, a Puskás Akadémia pályáin. Szabó Zoltán szerint a felkészülés jól alakult, annak ellenére, hogy mindhárom felkészülési mérkőzését elveszítette a csapata. A TSC vezetőedzője hangsúlyozta, a következő napokban mindent megtesznek azért, hogy a csapat gyengeségeit kijavítsák és a Vojvodina ellen jó eredményt érjenek el.
Szabó Zoltán, vezetőedző, TSC: „Az edzések jók voltak, habár a három felkészülési mérkőzést, amit játszottunk, elvesztettük. A mérkőzésekkel nem voltam megelégedve, azért mert sokat hibáztunk, főként a helyezkedéseknél, a védekezésben és a gólgyártás sem ment igazán. Sok helyzetet hagytunk ki, szóval javulnunk kell, habár itt van a bajnokság a nyakunkon, nincs sok időnk. Remélem, hogy a héten azért a fiúk összeszedik magukat, és a Vojvodina ellen egy olyan produkciót fognak majd mutatni, ami győzelmet hoz.”